A napokban véget ért párizsi divathéten figyelmünket kivételesen nem Karl Lagerfeld unalmas darabjai ragadták meg, hanem a Valentino-ház legújabb prêt-à-porter kreációi. A divatházat 2008 óta vezető Maria Grazia Chiuri és Pierpaolo Piccioli megint rendkívül elegáns kollekcióval rukkolt elő.

Az évtizedek óta együtt dolgozó tervezőpáros minden területen nagyon jól teljesít: a válság ellenére sikeresen terjeszkedtek az amerikai piacon, és vendégkörüket is bővítették olyan fizetőképes arisztokrata hírességekkel, mint a leendő holland királyné, vagy éppen a Windsor-ház "rút kiskacsái", II. Erzsébet leányunokái. Nem is beszélve az olyan A-kategóriás hollywoodi szupersztárokról, mint Anne Hathaway. Chiuri és Piccioli számokban is mérhető sikere akkora, hogy még a rigolyásnak mondott, mindig jól fésült Valentino Garavani is boldog, hogy megtalálta méltó utódjait, akik nem sározzák be a (márka)nevét.

A most bemutatott őszi/téli Valentino kollekció egyébként egyáltalán nem tartalmaz merész, feltűnő darabokat. Sőt, ha őszinték akarunk lenni, kissé unalmas, ”tiszavirágú életű” fazonokról beszélünk. A kollekció egésze mégis érdekes és figyelemfelkeltő ruhasorozat, amely hűvösen elegáns és puritán hangulatú. És ez alatt egyáltalán nem a Stella McCartney vagy a Tom Ford minimalizmusát értjük, mivel az olasz kollekcióban bőven van forma, szín és anyag, sőt nem fukarkodtak a mintákkal sem.

A terveződuó életre keltette a XVII. századi németalföldi kompozíciókon szereplő, csöndesen elmélyülő női figurákat. És itt nem elsősorban Johannes (Jan) Vermeer Leány gyöngy fülbevalóval című híres portréjára gondolunk, amely regényt majd filmet is ihletett, hanem a művészeti stílusra jellemző női zsáneralakokra. Ahogy Vermeer enteriőrábrázolásai is az otthon melegét, az intimitást, a jómódú kálvinista polgárok mindennapjait adja vissza, úgy az olasz divatház is egy kiegyensúlyozott, önmagával elégedett, puritán női eszményképet varázsolt a párizsi divathétre. Modernizált apácákkal és flamand cselédlányokkal találkozhattunk tehát a kifutón. 

Az apácák szigorúan zárt nyakú, hosszú vagy rövid, A-vonalú ruhát viselnek némi csipkedíszítéssel. Ezek a modellek egyszerű anyagukkal és struktúrájukkal, monokróm színvilágukkal, letisztult vonalaikkal a kollekció puritán vonalát erősítik. Nincs bennük semmi kilengés, cicoma, csak az erkölcsösség hangsúlyozása. Mintha a kálvinista papok női megfelelői kerültek volna a kifutóra.  

Mint tudjuk, nincs papság (női) kiszolgáló személyzet nélkül. Ezért a zárdafőnökasszonyok mellett flamand cselédlányokra jellemző szettek is kerültek a kollekcióba, akik kereknyakú, ultramarinkék, valamint bíborvörös  hosszú selyemruhákban pompáznak. És a Leány gyöngy fülbevalóval sugallta kép ellenére nincs fejkendőjük. Ez utóbbi hiánya egyébként nem is teszi olyan titokzatossá, vágykeltővé a Valentino-modelleket.

Természetesen az eladhatóság kedvéért a kollekció tartalmaz nagyestélyis szetteket is: a kék, szürke nyomott mintás, áttetsző estélyi ruhák fazonjai Carolina Herrera new yorki divathéten bemutatott kollekcióját idézik meg. A legjobban sikerült darab egyébként a besorolhatatlan kategóriába tartozó, monokróm overál.

A  rövid fazonokról pedig olyan klasszikus női mesefigura jut az eszünkbe, mint a legújabb feldolgozású Piroska. Ezek a rövid kabátkás modellek már-már Gwyneth Paltrow 2012-es Oscar-díjátadáson viselt minimalista Tom Ford szettjére hajaznak. 

A kollekció összetartó ereje egyébként a letisztult sminken, a fonatokba szedett hajon kívül a gallérokat, zsebmegoldásokat és ruhákat díszítő csipkedíszítésekben rejlik. Másik erős pontja  az ötvenes évekre jellemző lakkozott topánkák, a nyomott minták, amelyek a kiegészítőkről is visszaköszönnek.

Mindezt összegezve érdekesnek tartjuk, hogy múzsaként, ihletforrásként egyre több divattervező nyúl vissza egy-egy történelmi figurához, korszakhoz. Persze ez nem új jelenség, hiszen a (divat)történelem újraértelmezése kimeríthetetlen forrás. Mégis úgy látjuk, hogy a 2000-es évek első évtizedére jellemző, definiálhatatlan minimalizmus kezd visszaszorulni, és újra egyfajta női eszménykép megfogalmazására törekednek a divatdiktátorok. Ennek mi pedig csak örülni tudunk.