A társadalmi konvenciókra fittyet hányó, extravagáns brit divattervező, Vivienne Westwood újra nemes célt tűzött ki maga elé. A szépkorú brit divatikon most kivételesen nem terítőket tervez a Föld megmentéséért, sem pedig anyaszült meztelenül ijesztgeti a népet, ahogy azt tette nem is olyan régen. Ezúttal az 1950-ben alapított angol nemzeti balettet (National English Ballet) népszerűsíti.
Westwood neve hallatán most az egyszer tényleg nem kell rosszra gondolni: a 72 éves divattervező nem pályázik sem a Hamupipőke, sem pedig a fekete hattyú szerepére, még csak nem is fog cigánykerekezni, ahogy azt a divatbemutatói végén már megszokhattuk. Westwood kizárólag a ruháival lesz jelen az angol nemzeti balettet népszerűsítő londoni kampányfotókon. A brit divatmatrónát Tamara Rojo, a társulat új kreatív vezetője kérte fel, hogy a londoni balett megújulását, társadalmi és művészeti megbecsültségének visszaszerzését szorgalmazó kampányban segédkezzen.
Az együttműködés a (brit) nemzeti összefogás valódi és pofonegyszerű példája: a szépen megkomponált (divat?)kampányfotókon a táncosok Westwood 2013-as tavaszi/nyári, illetve korábbi kollekcióinak modelljeit viselik. A lepusztult, modern terekben fotózott táncosok életet lehelnek a történelmi ihletésű kosztümökbe, jelezve, hogy a klasszikus balett a hagyományok tiszteletben tartása mellett (is) képes időről időre megújulni. Akárcsak maga a tervező.
A reklámfogás nem titkolt célja a brit közönség becsalogatása a sokak által csak úri hobbinak tartott angol balettbe. Ez utóbbiban lehet valami. Csak halkan jegyezzük meg, hogy a társulat korábban olyan patrónusokat tudhatott magáénak, mint az angol királynő 2002-ben elhunyt húga, Margit hercegnő, vagy a szomorú sorsú Lady Diana. (A jelenlegi „keresztapa” szintén szorosan kötődik a családhoz: a királynő másodszülött fia, András, York hercege.)
Westwood "ballett-missziója" abban a tekintetben formabontó, hogy nem egy hagyományos értelmeben vett divattervezői kirándulás a színházi világban, hiszen nem kosztümöket, jelmezeket tervez a táncosoknak, ahogyan tette ezt korábban Armani vagy Valentino a milánói La Scalának és a velencei La Fenice színháznak dolgozva. A brit divatikon saját tervezői filozófiáját dobta félre, hogy hozzájárulhasson egy olyan konvenciókkal teli művészeti forma újjáélesztéséhez, mint a klasszikus balett. Hogy aztán ebből az együttműködésből ki profitál jobban, az angol nemzeti balett, vagy a tervező, azt mindenki döntse el maga a látottak alapján.
Mindenesetre nekünk, magyaroknak is jól jönne már egy Westwood-story...
Forrás: a brit Vogue
