PoorMode

divat+lélek

Melania Trumpot szívatja a divatvilág?

2016. november 22. 12:00 - poormode

Az amerikai divatközösség továbbra sem tudja túltenni magát azon, hogy Donald Trump lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Pedig mennyi pénzzel támogatták a demokraták jelöltjét, Hillary Clintont! Még a Vogue magazin hírhedt főszerkesztője, Anna Wintour is becsületesen kilincselt az érdekében, de hiába. 

November 9-re kiderült, hogy az amerikai nép másképp döntött, amit a divatvilág képtelen megemészteni. Az ismert amerikai márkák véd és dacszövetséget kötöttek, és kicsinyes bosszújukkal azóta is szívatják a harmadik Trumpnét: nem hajlandók öltöztetni az Egyesült Államok soron következő First Ladyjét. Melania így kénytelen a net-a-porter nevű internetes oldalról beszerezni ruháit... 

gallery-1451924994-hbz-melania-trump-embed-03.jpg

A vezető amerikai divatlapok (Vogue, Elle, InStyle) is igen szűkszavúan nyilatkoznak arról, hogy milyen szinten kívánnak foglalkozni Mrs. Trump öltözködési stílusával. Halkan megjegyezném, hogy Hillary Clintont 1998-ban címlapra tették, ahogy Michelle Obamát is 2009-ben, illetve 2016-ban. Laura Busht viszont nem. Kérdés, hogy milyen sors jut Melania Trumpnak? Amúgy a leendő elnökné feszített már Vogue borítón: bő tíz évvel ezelőtt, Donald Trumppal való esküvője örömére pózolt Dior menyasszonyi ruhában.
melania-43-web.jpg

Érdemes összehasonlítani a 2005-ös Vogue címlapot a jelenlegi felvételekkel, mintha két különböző nőről lenne szó.

Melania Trump és a divatvilág kapcsolatát persze az is befolyásolja majd, hogy First Ladyként milyen szerepvállalásra készül. Michelle Obamaért például, aki szívesen vegyítette gardróbjában a tucat termékeket (Macy’s) a világpiacon kevésbé ismert amerikai divattervezők ruháival (pl. Jason Wu), pont az amerikai divatot támogató, merész lépéseiért rajonganak. Mondjuk Mrs. Obama stílusfejlődését, hogyan is fogtalmazzak, kevéssé követem, azt azonban el kell ismerni, hogy pozíciójához képest igen laza cuccokban is képes elegánsan megjelenni.

e0085fb5b525ae3a0c0c09baf13ffde4_1.jpg

Nem igazán tudni, hogy szlovén származású utódja milyen First Lady szerepre készül. Egyelőre inkább a háttérbe húzódik (mondjuk, amikor megszólal, csak a gebasz van belőle), és a fiát neveli. A nagy amerikai márkák (Ralph Lauren pl.) mindenesetre nem keresik a kegyeit, és egyelőre egyetlen divatház sem adott ki sajtóközleményt arról, hogy felkarolnák, ezért Melania Trump inkább maga szerzi be „fellépő ruháit”. Amelyek javarészt a nagy európai divatházak (Chanel, Dior, Louis Vuitton) darabjai. 

Carolina Herreira argentin származású amerikai divattervezőnő szerint most persze sikk fújolni, de két-három hónapon belül mindenki a leendő First Ladyt akarja majd öltöztetni, mert hát a divat is csak üzlet. Népszerűségén az is segíthet, hogy az egyik legismertebb amerikai modell, Gigi Hadid a napokban nyilvánosan élcelődött Melania akcentusán, ami azért, valljuk be, nem szép dolog. Nem mindenkinek sikerül a native english elsajátítása, még akkor sem, ha huzamosabb ideje él az új világban.

 Gigi Hadid szupermodell az American Music Awards gáláján

Kérdés, hogy a letisztult vonalakat, monokróm szetteket preferáló Melania mennyire fogja január 20-ára megtalálni, kitalálni saját szerepét az Egyesült Államok First Ladyjeként? Megmarad az európai vonalnál, vagy ráérez az amerikai álom ízére? Esetleg kontinentális vetélkedést szít az európai és az amerikai márkák között? Elég csak Jackie Kennedy és a Chanel kapcsolatára gondolni ahhoz, hogy belássuk, divatkérdésekben többnyire az elnöknék nevetnek a végén!

Fotók forrása: BoF 

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://poormode.blog.hu/api/trackback/id/tr1111988320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lüke 2016.11.22. 19:45:00

No racisme........
Súlyos ,ha nem tud angolul, prof Higgins biztos megtanítaná,vagy egy görög kővel a nyelve alatt
S súlyos, hogy a bütykétől a hajáig átoperált

sZulamith 2016.11.22. 20:05:37

Az akcentussal beszél, ennek meg ronda a szája 1-1. :)

Lola_bola 2016.11.22. 21:10:56

Khm...a szlovén akcentuson élcelődhetett maximum.

FikkFakk 2016.11.22. 21:28:17

Rohogok az amerikai divatkozossegen.

Ha en lennek Trumpilla, biztos, hogy ezek utan jol osszevalogatott zara, meg egyeb parezres ruhakban jelennek meg mindenhol....

FikkFakk 2016.11.22. 21:50:21

@FikkFakk: sot, ha en neznek ki ugy, mint ez a Trumpilla, innentol elvbol csak hasznalt ruhakban jarnek, azt is megtehetne nyugodtan.

csrny 2016.11.22. 22:13:37

Anna Wintour lesz az inkább, nem Anne! ;)

Pop40 2016.11.22. 22:15:44

Elnézve néhány ottani hírességet, akik jelentősebb eseményeken ezeknek a divatházaknak a kreációiban jelennek meg, nem vagyok meggyőződve, hogy Trumpné sokat veszít ezzel a bojkottal :-)))))

Ahogy ott páran kinéznek, azoknál a ruháknál bármelyik magyar turkálóban találni jobbat-szebbet.
Trumpné meg még imidzset is építhet azzal, ha innentől dafke farmerben, meg noname kiskosztümben mászkál.

Nekem se favoritom Trump, pont az a bugris réteg szavazta meg, amelyik idehaza a fideszt. De a családjával kicsinyeskedni szintén elég pitiáner dolog.

Bambano 2016.11.22. 22:46:01

A kérdés, hogy ki jár rosszabbul:
- az 1st lady, ha európait kénytelen vásárolni
- a nagy divatmárkák, ha az 1st lady elejt egy-két keresett szót pár hivatalnok fülébe, úgymint adóhvatal, stb.

Wintour arcát is megnézném, ha a 2017. évi red flag bombázógyakorlat helyszíne a vóg székháza felé lenne, és naphosszat hallgathatná a 8 turbina üvöltését...

steery 2016.11.22. 23:58:01

Én nem egy bottal piszkálnám meg ezt a szexi asszonykát, hanem a... hogymondjákommal.
Amúgy Melania Trump helyében gátlástalanul visszaszívatnám a divat terroristákat. Közzétenném, hogy új, fiatal, kezdő, tehetséges divattervezőket keresek, akik készek megalkotni nekem az új förszt lédi ruha kollekcióját. És kinevezném a legjobb jelentkezőt hivatalos fehér házi szabónak 4 évre. Az utálkozók meg pukkadjanak csak meg mérgükben.
Vagy marad a B terv: irány a turkáló és lehet csinos konfekcióba öltözni. Csak semmi flancolás, a férjem 1 dolláros havi fizujából többre most nem telik. :-D

sírjatok 2016.11.23. 01:13:20

"Gigi Hadid a napokban nyilvánosan élcelődött Melania akcentusán, ami azért, valljuk be, nem szép dolog"
Különösen, hogy vélhetőleg az ángiluson kívül nem sok nyelven beszél, míg trumpné 5 nyelven.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2016.11.23. 06:53:21

Mondjuk ne az akcentusán élcelődjön, hanem olyanon, amiről igazán tehet. Lehet gold diggerezni, lehet butaságon élcelődni. Amúgy meg simán jól is kijöhet belőle, fiatal amerikai tervezőket kell alkalmazni. Olcsóbb is lesz, meg a nemzeti büszkeség is megmarad.

Csokis2 2016.11.23. 07:44:29

Azért ez a Gigi lány is jó fej. Nyilván az ő őseivel volt tele a Mayflower.

VaradiJanos 2016.11.23. 07:52:01

@Csokis2: palesztin a töltöttszájú, biztosan nem együtt imádkozik a divattervezőivel

poormode 2016.11.23. 08:16:49

@csrny: Az a vicc, hogy először a-val írtam, majd átfutott rajtam a brit nexus, így vissza e-re... le kellett volna ellenőriznem, köszi!

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.23. 09:00:55

Ilyen a liberális intolerancia, semmi új nincs ebben.

Ronald 2016.11.23. 11:09:27

Nem lenne etikus a divatházak részéről - ha 2 hét alatt becsicskulnának az előzőleg fújjolt alá.
Kell ahhoz akár még 2 hónap is.
.

átlátó 2016.11.23. 11:16:55

A múltkor egy turkálóban beszélgettem vele...és panaszkodott, hogy nem keresik a divat világából.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.11.23. 11:37:54

Azt hiszem, Melania Trump az Atlanti-óceánba öli magát bánatában.

@sírjatok:

"Különösen, hogy vélhetőleg az ángiluson kívül nem sok nyelven beszél, míg trumpné 5 nyelven."

A celebvilágban, ahová Hadid tartozik, a nyelvtudás és általában a műveltség nem sokat számít.

Zephyrous 2016.11.23. 11:51:21

Melania egy csinos nő, míg Clinton egy vén szatyor, utóbbit nehezebben lehetett volna öltöztetni, nem segít rajta semmi.

kerecsen2010 2016.11.23. 12:25:24

@Csokis2: Hát ez az, a Hadid liba is egy bevándorló. Amúgy meg szerintem öltözzön továbbra is európai tervezők ruháiba, az sokkal nagyobb szívatás az amcsi tervezőknek, és külföldön többre is fogják tartani a stílusát.

Bicepsz Elek77 2016.11.23. 12:48:10

Jo penzt hoznak ezek a "picsasagok". Persze a sardobalasbol a First ladyknek is kijut, de ez ezzel jar!!!

Ybl 2016.11.23. 13:15:37

Liberális demokraták..... Amíg az van amit ők akarnak addig ők a joviális demokrácia védelmezők, és mértékadó emberek.... Amint nem úgy áll a zászló, vérgeci, okádék, tetű lesz mind.
És ami a legszebb, még most, 60-70 év távlatából sem értik, az öreg Dolfi miért akarta kiirtani az írmagjukat is.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.11.23. 15:20:30

Mrs. Trump teljesen boldogtalan lesz, ha a legnagyobb európai divatcégek fogják öltöztetni, gondolom. Amerikában egyébként az "európai" hosszú ideje valami távoli, kifinomult, sejtelmesen óvilági, elegáns dolgot jelent. Persze Európa nekik Anglia, Franciaország és Olaszország, a többiről sokan nem is hallottak.
süti beállítások módosítása