PoorMode

divat+lélek

Kiből lesz a cserebogár...

2014. július 01. 14:49 - poormode

Úgy látszik, hogy a híresebb angol családok szokásává kezd válni az, hogy gyermekeiket a modellpálya felé orientálják. David és Victoria Beckham legidősebb fia után most Jude Law és Sadie Frost tizenhét éves fia, Rafferty Law került a címlapokra, miután a londoni divathéten modellként debütált. 

215229-500w.jpg

Nem, ez nem Jude Law! Hanem Rafferty Law!

A kis Law egyébként kiköpött apja, igaz látszik még rajta, hogy kamasz: arca kissé pufi, mozgása esetlen, tekintete kamaszosan üveges. De ezt úgyis ki fogja nőni, hiszen sármját apjától örökölte. És minden bizonnyal az élettapasztalatok is sokat fognak dobni személyiségén és kisugárzásán. Például eljön bulizni Budapestre, megismerkedik a magyar lányokkal, és máris sokkal bölcsebb lesz…rs_560x408-131004135113-1024_Raffi-Law-Jude-Son-3_mh_100413.jpg

A két Law

Komolyra fordítva szót, az idén a tizennyolcat betöltő Rafferty Law-ról vajmi keveset lehet tudni. A models.com szerint már 2012-ben szerepelt a brit Vogue-ban, karrierje idén kapott nagyobb lendületet, miután több magazinban is szerepelt, illetve részt vett a DKNY 2015-ös férfi kollekciójának bemutatóján. Persze az egy kicsit visszatetsző, hogy a fotósok előszeretettel csinálnak belőle Jude Law 2-t a képeken, de mivel egyelőre nem igazán ismert a szakmában, apja karakterétől eltérő feladatokat felelőtlenség lenne rábízni. (Ugye kell a hajcihő, a profit és a jól eladható sztori a bulvárnak).

GTY_rafferty_law_sk_140618_16x9_608.jpg

Azt egyelőre egyébként nem tudom eldönteni, hogy a celeb szülők maguk tolják gyerekeiket a rivaldafénybe, vagy fordítva, a gyerekek sütkéreznek a szülők fényében. De az tény, hogy az utóbbi időben egyre többet lehet arról hallani, hogy nagy sztárok/celebek a divatvilág felé orientálják porontyaikat. Pár hónappal ezelőtt kisebb port kavart Brooklyn Beckham (David és Victoria Beckham legidősebb fia) címlapos sztorija, most pedig a Law-Frost csemetére kapta fel a fejét a nemzetközi bulvársajtó. Kérdés, hogy ezek a gyerekek valóban élvezik azt amit csinálnak, vagy csak a becsvágyó szülőknek igyekeznek megfelelni. Szívesen megkérdezném őket is, mi a  véleményük erről…

Forrás: dailymail.co.uk

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://poormode.blog.hu/api/trackback/id/tr336464015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása