Száz éve indult világhódító útjára Coco Chanel, aki nemcsak a divatot, hanem a nők mentalitását is megreformálta. A Chanel-ház kreatív igazgatója után mi is fejet szeretnénk hajtani Coco Chanel munkássága előtt, már ami a márka megalapítását illeti.

Leány gyöngysorral, 1920

Természetesen a mi köszöntésünk jóval szerényebb, mint a Keira Knightley főszereplésével készült fekete-fehér, tizenkét perces Chanel kisfilm… Lagerfeld alkotása a többi szuperprodukcióhoz hasonlóan Coco második világháború előtti életútjának felidézésére korlátozódik, sőt a kreatív igazgató kizárólag a kezdetekre fókuszál, az 1913-as kis kalapbolt megnyitására. Talán nem véletlenül, hiszen Coco Chanel szerepe a háború alatti Franciaországban máig tisztázatlan és zavaros.

A kezdetek: kalapbolt Deauvilleben, 1913

A legendás Coco Chanel 1913-ban nyitotta meg első kalapos boltját Deauvilleben, majd miután beindult az üzlet, újabb butikot tudott nyitni az I. világháború hajnalán, 1915-ben Biarritzban, a francia-spanyol határ közelében. Egy idő után már a nemes spanyol asszonyok is átjártak egy-egy Chanel-kalapért, vagy fűző nélküli ruhadarabért. 

Coco Biarritzban nyaral, 1920 körül

A húszas években már kirajzolódni látszik Coco stílusa, amelyre az egyszerűség és a letisztultság volt jellemző. Coco ekkor már rövid hajat vágatott, és bizsuk helyett gyöngysorokban pózolt. Ezekben az években már bejáratos volt a brit arisztokrácia világába, illetve sok emigrált orosz nemes kereste a társaságát és kegyét.

Coco és Dimitrij Pavlovics orosz nagyherceg, aki emigrációba kényszerült, miután unoktestvérét, II. Miklós cárt kivégezték, 1920

Coco habzsolta az életet, de ahogyan az lenni szokott, az élet sem kímélte őt. Szeretők jöttek és mentek, az állandóságot talán a cége jelenthette, amely a harmincas évek elejére már mintegy 4000 alkalmazottat foglalkoztatott. A nők imádták a Chanel ruhákat, verseny folyt a legújabb darabokért, Coco pedig az európai felső tízezer kedvencévé vált.

Coco Velencében, 1936

1937-ben például azzal őrjítette meg a nőket, hogy piacra dobta első parfümjét, a Chanel No. 5-et, amelyet egyébként ő maga reklámozott. Coco a harmincas évek végére gazdag és irigyelt asszony lett, egy jelentős ruhaipari vállalattal és számtalan tehetős baráttal. De ahogy az lenni szokott, beütött a krach: kitört a második világháború.

"'Where should use one perfume? 'a young woman asked. 'Wherever one wants to be kissed', I said" - Chanel No. 5 reklámplakátja, amelyen a legendás Coco szerepel, 1937

Coco ekkor úgy döntött, hogy bezárja üzleteit, felszámolja a cégét, mondván, az események nem kedveznek a divatnak. A divattervező, aki a háború elejéig több ezer embernek biztosított megélhetést, utcára tette alkalmazottjait, ő maga pedig bezárkózott a Ritz Hotelbe. Kutatók szerint együttműködött a nácikkal is, sőt egyesek szerint még szerelmi viszonyt is folytatott főtisztekkel, illetve a náci Németországnak dolgozó arisztokrata származású ügynökökkel. 1943 környékén állítólag még arra is vállalkozott, hogy fondorlatos úton eljutasson egy levelet Winston Churchillnek, arra kérve a brit miniszterelnököt, hogy változtasson Anglia németországi politikáján.

Coco, 1936

Habár Chanelre vonatkozó terhelő bizonyítékot a háborús bűnök ügyével foglalkozó francia bíróság nem talált az ötvenes években, az azért tény, hogy Cocót a németek békén hagyták. Békésen éldegélhetett a párizsi Ritzben, amely az akkori német főtisztek szállása is volt.

Coco és az automobil, 1928

A háború után Coco Svájcba költözött, majd látva Christian Dior, Pierre Balmain „new look” típusú női ideáljait, úgy döntött, hogy visszatér a divatiparba, és még egyszer felszabadítja a nőket a háború utáni idealizált állapotukból. A sors pikantériája, hogy Coco visszatérését parfümjének, pontosabban annak a cégnek köszönhette, amellyel az 1940-es évek elején pereskedett az 1937-ben piacra dobott No. 5 miatt.

Asszony gyöngysorral, 1936

A forgalmazó Parfums Chanel ugyanis zsidó származású tulajdonosok kezében volt, és ezt kihasználva 1941-ben Chanel igyekezett megszerezni a jövedelmező üzletág teljes tulajdonjogát. Sokak szerint a németek vették rá, hogy fogjon bele a perbe, amelyet egyébként elveszített. Hiszen a Parfums Chanel tulajdonosai, látva az akkori eseményeket, átmenetileg átíratták a cégüket egy francia keresztény vállalkozó nevére… Coco ezt akkoriban nem tudhatta. A parfüm után járó részesedését végül ugyan megkapta a háború után, és erre alapozta a Chanel mai napig álló birodalmát, de amint az üzlet hátterére fény derült, valami sokkal fontosabbat veszített el.

Coco a II. világháború kirobbanása előtti időszakban, 1937

A francia társadalom bizalmát. A franciák nem tudták lenyelni, hogy a nemzet Cocója a németekkel kokettált. Az akkori francia társadalom sokáig nem is tudott mit kezdeni a második virágkorát élő divatház tulajdonosával. Volt, aki elítélte, volt, aki pedig csak egy törtető (üzlet)asszonyt látott benne. Az azonban tény, hogy a cég újjászületését Coco nem a francia celebeknek köszönhette, hanem a brit arisztokráciának és az amerikai nagyasszonyoknak. (Elég csak Jackie Kennedy a dallasi merénylet idején viselt rózsaszín gyapjú Chanel kiskosztümjére gondolni.)

 'Fashion passes, style remains' Chanel, 1954 

Talán jót is tett a Chanelnek, hogy röviddel Coco halála után  a német-francia kettős identitású Karl Lagerfeld vette át a divatház irányítását. Ha szimbolikusan is, de az ő személye oldja fel azt az ellentmondást, hogy a divattörténet egyik legnagyobb alakját, a haláláig a Ritz Hotelben élő Cocót ugyan soha nem fogadta vissza a francia társadalom, a Chanelt azonban igen. Mert az számukra máig nemzeti kincs. 

Chanel - a fogalom, 1960 körül

Fotók forrása: a brit Vogue