Erősen az a benyomásunk, hogy Coco Chanel után Yves Saint Laurent kalandos életét is kezdik felfedezni a franciák. Ezért lehet az, hogy az idén két filmet is bemutattak a legendás divattervezőről. A kettő közül egyelőre csak az egyiket, az Yves Saint Laurent címen futó, Jalil Lespert rendezte mozit láttuk, ami júniusban kerül a magyar vásznakra. A másik opust, Bertrand Bonello Saint Laurent-jét egyelőre a Cannes-i filmfesztiválon ücsörgőknek vetítették csak le, és ha minden igaz, az év végén kerül az egyszerű halandók szemei elé.
Yves és Pierre
Személyes tapasztalataink alapján csak annyit tudunk, hogy az utóbbinak tutibiztosan jobbnak kell lennie az előbbinél, amit a Le Monde kritikusa is megerősít, amikor némi eufémizmussal úgy fogalmaz: a második mű jobban megfogja a tervező komplex személyiségét. Jalil Lespert filmje ugyanis gyakorlatilag YSL „özvegye”, Pierre Bergé interpretációjában mutatja be az eseményeket, vagyis a tervezői kiteljesedés története helyett egy szerető vélt vagy valós sérelmeit nézhetjük végig – amit ideig-óráig ellensúlyoz csak Pierre Niney és Guillaume Gallienne remek színészi alakítása. Ellentétben a Cannesban bemutatott második alkotással, amelyik – az eddigi beszámolók szerint – nem próbál megfelelni senkinek és semminek. Megjegyezzük: Bertrand Bonello filmrendező nem is kapott kölcsön eredeti ruhákat Pierre Bergétől a forgatásra, ezért újra kellett azokat kreálni, ami azért nem kevés pénz lehetett… Mindenesetre Yves Saint Laurent élete, Karl Lagerfelddel való különös vetekedése tényleg megér néhány filmet, sőt egy posztot is!
Papneveldéből a Dior-házba
Bár előszeretettel hangsúlyozzák Yves Saint Laurent-ről, hogy lenézte a francia burzsujokat, ő maga is egy igencsak jómódú családba született 1936-ban Oranban, Algériában, amely akkoriban az egyik legproblémásabb francia gyarmatnak számított. Élete legkiegyensúlyozottabb időszakának nevezte az algériai éveket, egészen 12 éves koráig boldogan élte a gazdag francia gyarmatosok életét, mígnem a szülei úgy döntöttek, hogy a papokhoz küldik tanulni. Ott hamar kiderült, hogy a visszahúzódó, feminin srácot a foci helyett inkább a női ruhák érdeklik. Osztálytársai emiatt állandóan csúfolták. Szüleinek nem mert szólni sérelmeiről, de élete végéig nem bocsátotta meg nekik az iskolaválasztást. Erről egyébként YSL édesanyja, aki két évvel élte túl fiát, úgy nyilatkozott, hogy nem ismerték fel férjével, mekkora traumát okoztak fiúknak az egyházi iskola választásával. Arra mindenesetre madame Saint Laurent elég korán rájött, hogy egy szem fia a saját neméhez vonzódik. Persze a téma tabunak számított a családi összejövetelekkor.
Anya és fia
YSL egyébként édesanyját tekintette első számú inspirációs forrásának, hiszen tőle örökölte finom ízlését. Az elegáns Madame Saint Laurent Elzász környékéről származott, de a régiót ért történelmi traumák miatt családja Algériában telepedett le, és ott találkozott későbbi férjével, akinek ereiben a családi legendárium szerint francia bárók vére csordogált. Állítólag apja egyik felmenője, egy bizonyos Saint Laurent báró adta össze Napoleón Bonapartét első feleségével, a későbbi Josephine császárnéval. Mindenesetre YSL iskola után ruhákat tervezett, neveket adott modelljeinek, és arról álmodozott, hogy egyszer lesz egy saját divatháza. Sőt azt mondta, hogy az egész világ ismerni fogja a Saint Laurent nevet. Nem tévedett.
Édesanyja buzdítására 17 évesen részt vett egy tervezői versenyen, amelyre egy koktélruhával nevezett. Különös véletlen, hogy a versenyen későbbi vetélytársa, Karl Lagerfeld is indult. A technikai zsűri végül YSL tervét díjazta. Innentől kezdve pedig nagyjából egyenes út vezetett a Dior-ház tervezőasztaláig. YSL hasonló stílusú ruhákat tervezett algériai gyerekszobájában, mint a nagy Christian Dior divatháza párizsi központjában, amit a Vogue francia kiadásának akkori igazgatója, Michel Brunhoff első látásra kiszúrt. Gyorsan be is ajánlotta hát a Dior-szalonba: Monsieur Dior látva YSL tehetségét, segédasszisztensévé nevezte ki a mindössze 19 éves fiút. Mivel a divatház feje 1957-ben váratlanul meghalt (a rossznyelvek szerint szívinfarktust kapott fiatal olasz barátjával való lepedőjáték közben), YSL-t nevezték ki utódjának, ő lett a Dior-ház új kreatív vezetője. Bár a „Trapéz” nevet viselő első kollekciója nagy sikert aratott, a Dior-birodalomnak rövid időn kényelmetlenné vált jelenléte: túl problematikusnak tartották az érzékeny és kicsapongó fiatal tervezőt. Erre apropót szolgáltatott, hogy YSL idegösszeomlást kapott, mikor megtudta, hogy munkáltatója nem intézte el neki, hogy felmentsék a katonai szolgálat alól. A morfiummal és elektrosokkal kezelt YSL nem fért bele a tökéletes feleségeket kreáló Dior-ház filozófiájába, ezért végül kitették szűrét.
A józan Pierre
Drogfüggőségétől és démonjaitól partnere és egyben üzlettársa, Pierre Bergé sem tudta megmenteni a tervezőt, akivel 1958-ban hozta össze a sors. Bergé szinte azonnal beleszeretett a nála hat évvel fiatalabb, még a Dior-háznak dolgozó YSL-ba, akiért nem csak partnerét, Bernard Buffon festőt, hanem vidéki életformáját is feladta.
A polgári családba született Bergé (mami Montessori pedagógus, papi hivatalnok) irodalmi területen képzelte el jövőjét, ámde hiába próbálkozott művészeti kiadványokkal, hamar rájött, hogy jobban megy neki mások futtatása, mintsem önmaga menedzselése. Egyébként kész szerencse, hogy YSL-nal egymásra találtak, ugyanis ahhoz, hogy a francia tervező neve ma fogalom legyen, Bergé is kellett. A dél-francia születésű Pierre hamar ráérzett barátjában rejlő potenciálra, ő volt az, aki talpra állította a pszichiátriai kezelés után.
YSL és Bergé Jalil Lespert filmjében
Az Yves Saint-Laurent filmben egyébként ezen a ponton torzul a történet: a forgatókönyv szerint YSL kirúgatása miatt Bergé kénytelen volt munkaügyi pert indítani a Dior-ház ellen ahhoz, hogy pénzük legyen közös divatvállalatuk elindításához, de ez korántsem történt így. Az YSL divatbirodalom megalapításához szükséges tőkét Bergé elsősorban azzal teremtette elő, hogy eladta párizsi garzonját, és külföldi befektetőket keresett. És hát talált is egyet Georgia államban, aki megfinanszírozta a cég 1962-es alapítását. Bergé egyébként ezt követően sem tétlenkedett, a háttérben maradt, és irányította a vállalat pénzügyeit. Ő kezelte például a modellek szerződését, és még a bemutatókon is hoppmesterkedett a fodrászokat, sminkeseket, öltöztetőket irányítva.
Habár YSL-val való kapcsolata többször is a holtpontra jutott, végig kitartott mellette. És közben igazi rafinált üzletemberré nőtte ki magát: amikor a cég a nyolcvanas évek második felében elkezdett hanyatlani, a tőzsdére vitte a vállalati részvényeket. (1994-ben egyébként meg is büntették „vállalkozó szellemű” húzása miatt.) Az idő múlásával egyébként Bergé neve legalább akkora fogalommá vált, mint YSL-é: 1974-ben létrehozta a francia divattervezők szakszervezetét, 1986-ban pedig megalapította a francia divatintézetet, melynek mai napig elnöke. Elsőként állt ki a melegek jogai, valamint az AIDS-elleni küzdelem mellett. Élettársa halála óta YSL alapítvány kurátori funkcióit is ellátja, amely emléket állít a 2008-ban elhunyt tervező munkásságának.
Egy divatdiktátor múzsái
Yves Saint-Laurent volt Coco Chanel mellett azon divattervezők egyike, aki szakított a Dior-ház képviselte New Look irányzattal, helyette női szmokingokkal és az ún. saharienne-nel (legings és homokszínű tunika kombinációja) bombázta a női közönséget, mintegy a nemi esélyegyenlőséget megtestesítve. A francia divattervező volt az egyik első divatdiktátor, aki amellett, hogy előszeretettel dolgozott fekete és egzotikus szépségekkel, ráérzett a prêt-á-porter ízére is, ezért megalapította a Saint Laurent rive gauche nevű hálózatot, amelynek butikjaiban elérhető áron kínálta ruháit. YSL, vagyis inkább menedzsere és élettársa, Pierre Bergé ugyanis rájött, hogy nem szabad egy egész divatbirodalmat egy-egy társadalmi rétegre építeni. Az 1968-as szexuális forradalom is rámutatott arra, hogy a társadalom jóval színesebb, sokrétűbb, mint ahogyan azt az arisztokraták Haute Couture világa sugallta. YSL és Bergé ráéreztek arra, hogy igény van a tömegeket kielégítő kényelmes, de egyedi tervezésű ruhákra. (Jó, azért nem a mai „Made in China” tömeggyártásra kell gondolni …) A Cannes-ban bemutatott Saint Laurent című film éppen ezt a korszakot mutatja be, hogy hogyan születik meg a prêt-á-porter fogalom a Haute Couture-nak köszönhetően.
YSL valóban sokat köszönhetett az 1968-as mozgalomnak: egyfelől teljes mértékben meg tudta élni saját (homo)szexualitását, másfelől ebben az időszakban talált rá legfontosabb múzsáira is. Legtermékenyebb időszaka ahhoz a korszakhoz köthető, amikor nyitott párkapcsolatban élt Pierre Bergével, és szerelmes lett Jacques de Bascherba, Karl Lagerfeld partnerébe.
Jacques de Bascher
A Proust-hasonmás Bascher azonnal ráérzett a félénk, de igen érzelmes YSL-ra. Összejöttek, és szenvedélyes kapcsolatuk – ami alatt a tervező gyakorlatilag súlyosan drogfüggővé vált – egyben az egyik legtermékenyebb időszaka volt a divatháznak. Baschert egyébként igen nehéz definiálni. Lecsúszott francia arisztokrataként az életben egy napot nem dolgozott, mert a férfiak eltartották. Estéi nagy részét melegbárokban, lebujokban töltötte kokainmámorban úszva. De persze volt úgy, hogy családi kapcsolatai révén együtt ebédelt a liechtensteini hercegi család tagjaival is… Mivel imádta Proustot, rájátszott a neves francia író imidzsére: romlóan vonzó jelenségnek írták le a kortársak, aki kis bajuszkája alól az idő szüntelen múlásáról szónokolt. Talán ez a túláradó szexuális szabadság lehetett az, ami megfogta a visszahúzódó YSL-t, aki négy évig amolyan „se veled, se nélküled” kapcsolatban élt vele, úgy, hogy közben maga mögött tudhatta Bergé támogatását is. Bascher állítólag Pierre Bergé kérésére hagyta el YSL-t, de ezt soha nem mondták meg a francia tervezőnek. Lagerfeld állítólag sokáig nem tudta megbocsátani YSL-nak, hogy amellett, hogy sikeresebb volt nála, még a pasiját is lenyúlta. Bár az ELLE 2008-as decemberi számának adott interjújában tagadta a vádat, miszerint nem tudta feldolgozni Bascher elvesztését, YSL temetésére mégsem ment el. Pedig Bascher végül Lagerfeld mellett kötött ki, és mindössze 39 évesen, AIDS-ben halt meg 1989-ben.
YSL ebben az időszakban ismerkedett meg két legfontosabb múzsájával, Betty Catroux-val és Lulu de la Falais-zel is, akik mellett persze volt több ismert ihletforrása is, elég csak a fiatal Catherine Deneuvera vagy Laetitia Castara gondolni. Catroux a maga 183 centijével igazi szenzációnak számított abban az időszakban, hosszú szőke hajáról nem is beszélve. YSL benne találta meg lelki társát, és ő volt az egyetlen modell, akihez szoros, szinte családi kötelék fűzte: ő lett Catroux gyermekének keresztapja.
Catroux, YSL és Lulu
Az arisztokrata Lulu de la Falaise szintén ekkoriban csöppent YSL életébe: a fiatal angol hölgy előbb hozzáment egy herceghez, de hamar rájött, hogy nem neki találták ki a kastélyban való unatkozást, ezért bizsuékszerek készítésével foglalta el magát. YSL annyira megkedvelte, hogy 1972-ben arra kérte, csatlakozzon cégéhez, beindítva ezzel az YSL-birodalom bizsu vonalát. Ők is nagyon jó kapcsolatot ápoltak, hiszen egyikőjük sem vetette meg a drogot. Ennek ellenére a munkahelyen soha nem jelentek meg betépve, vagy részegen.
Mert fegyelmezett munka folyt a divatbirodalom műhelyeiben, amely 1976-ban érte el az egyik csúcspontját. Ekkor mutatta be YSL az orosz ballett inspirálta Haute Couture kollekcióját, amely a modern divattörténet egyik legfontosabb momentumaként tartanak számon. Egyfelől egységesíti az YSL Haute Couture jegyeket (nadrág, blúzok, szmokingok hada, az átlátszó anyagok használata, és a csipke), másfelől ekkor lépnek először a francia kifutóra az első japán, kínai, illetve egzotikus küllemű modellek. Jalil Lespert filmét leginkább ebből a szempontból érdemes megnézni, hiszen felvonultatja az 1976-os kollekció eredeti darabjait!
A divat titkos története
Bár a nyolcvanas évek is egy igen gazdag időszak volt az YSL-birodalom életében, a sok drog és alkohol elkezdte éreztetni hatását a tervezőn. Az 1987-es New York-i bemutatója egy katasztrófa volt, a divatcég pénzügyi helyzete is folyamatosan romlott. 1998-ban a francia Foci-VB döntőjén volt a divatház utolsó nagy dobása, amikor a stadionban vonultak fel modelljei. YSL 2002-ben ünnepélyes keretek között, óriási divatbemutatót rendezve, bejelentette visszavonulását, és ezzel együtt befejezte az YSL Haute Couture kollekció gyártását is. Bár a tervezői széket előbb Tom Ford, majd Stefano Pilati és végül 2012-ben Hedi Slimane örökölte, a divatbirodalom a mai napig nem tudott visszakapaszkodni a ranglétrára.
YSL és Lagerfeld
Érdekes párhuzam, hogy Karl Lagerfeld karrierje pont akkor indult be, amikor YSL-é hanyatlani kezdett. Pedig egyszerre indultak, közös férfin is osztoztak, mégis Lagerfeld munkássága tűnik maradandóbbnak. Pedig még csak nem is saját nevén, hanem a Chanel kreatív igazgatójaként érte el legnagyobb sikereit. Kíváncsiak várjuk, hogy hogyan fogja interpretálni a matuzsálem korú Lagerfeld munkásságát a filmes szakma, ha eljön az ideje… Addig is emésszük meg az YSL-ról készülő alkotásokat, amely a gyönyörű ruhák felvonultatása mellett rendkívül érzékenyen mutatják be a férfiszerelmet és YSL szenvedélyességét, egyúttal izgalmas betekintést nyújtanak annak a divatvilágnak a születésébe is, amelyet ma javarészt csak a csillogó kirakatokból ismerünk.
Bertrand Bonello filmje
