divat&lélek

PoorMode

2017\02\17 poormode 126 komment

Dedósan büntetik Tiffany Trumpot

Továbbra is bojkottálja a Trump családot a divatvilág: a First Lady és Ivanka után ezúttal a szöszke Tiffanyn csattant az ostor. De még hogy!

nyito_1.jpg

Történt ugyanis, hogy sok más helyi celebhez hasonlóan Tiffany Trump sem akart lemaradni a nálunk kevésbé ismert, de Amerikában menő arcnak számító Philipp Plein divattervező bemutatójáról a New York-i divathéten. Mint az elnök lánya, természetesen az első sorba kapott helyet, ahol általában a divatsajtó képviselői is ücsörögni szoktak a sztárokkal karöltve. Igen ám, de Tiffanynak azzal kellett szembesülnie, hogy a neves divatmagazinok szerkesztői apja miatt nem hajlandók mellé ülni, és látványosan intézkedtek a szervezőknél, hogy elkerüljenek mellőle. Csak ne kelljen semmilyen módón közösséget vállalniuk „egy Trumppal”. Így fordulhatott elő, hogy a huszonéves szőkeség kénytelen volt egyedül ücsörögni a jelentős késéssel induló divatbemutatón (Madonnára vártak), amit persze több jelenlévő is megörökített, és azon melegében posztolt is a közösségi profiljaira. A feszült helyzetet Tiffany kísérői mentették meg azzal, hogy maguk közé ültették a kiscsajt.

1_3.jpg

Christina Binkley, a The Wall Street Journal ex-divatszerkesztő felvétele 

3_5.jpg

Az elnöki csemete kegyeit senki nem kereste - máshol ez azért elképzelhetetlen! Azt el tudom fogadni, hogy az amerikai divatvilág, elutasítva Trump nézeteit és politikáját, következetesen összezár és a saját eszközeivel harcol is ellene: nincs divatház, aki örömujjongva öltöztetné a First Ladyt, vagy éppenséggel forgalmazná Ivanka Trump divatcikkeit. Na de hogy felnőtt emberek (neves amerikai divatszerkesztők) csak azért nem ülnek egy Trump ivadék mellé egy divatbemutatón, nehogy véletlenül is úgy tűnjön, hogy közösséget vállalnak az elnökkel, erősen túlzó érv. Dedósokra, ovisokra emlékeztető taktika. Legalább annyira szimpatikus viselkedés, mint gúnyolódni Donald Trump tíz éves kisfián, csak azért, mert végigunatkozta az elnöki beiktatást…

Fotók forrása: Dailymail

2017\02\13 poormode 3 komment

Katalin hercegné: tényleg jobban néz ki, mint tíz éve?

Az állítják a brit magazinok, hogy Katalin hercegné jobban néz ki most, mint amikor felbukkant Vilmos herceg oldalán. A lapok szerint ez annak köszönhető, hogy a kétgyermekes hercegné közeledve a negyven felé (35-öt töltötte be idén januárban) észbe kaphatott, és változtatott eddigi sminkelési szokásain. De vajon tényleg jobban néz ki?

nyito.jpg BAFTA díjátadón (London, Február 12.)

Tovább olvasom

Így lett stílusikon Jackie Kennedy

Nemsokára mi is betekinthetünk az egyik legstílusosabb volt amerikai First Lady, Jackie Kennedy ruhatárába - hála Pabló Larraín chilei rendező Jackie című alkotásának, melynek címszerepét Natalie Portman alakítja. Habár a film leginkább Kennedyné lélektani fejlődésére fókuszál az 1963-as dallasi merényletet követően, azért érdemes lesz „divatszemmel” is megnézni a mozit.

fb-2.jpg

A film kosztümtervezője, az egyébként Oscar-díjra is jelölt Madeline Fontaine egy decemberi interjúban elmondta, hogy a filmben látható összes ruhát ő maga tervezte. Rengeteg fényképet, beszámolót olvasott Jackie Kennedyről, és a látottak, olvasottak alapján tervezte meg a főhősnő gardróbját. Fontaine hozzátette, hogy a First Ladyt alakító Natalie Portman is beszállt a ruhatár koncepciójának kialakításába, ezzel is készült Jackie karakterének megformálására.

Tovább olvasom
2016\11\22 poormode 25 komment

Melania Trumpot szívatja a divatvilág?

Az amerikai divatközösség továbbra sem tudja túltenni magát azon, hogy Donald Trump lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Pedig mennyi pénzzel támogatták a demokraták jelöltjét, Hillary Clintont! Még a Vogue magazin hírhedt főszerkesztője, Anna Wintour is becsületesen kilincselt az érdekében, de hiába. 

November 9-re kiderült, hogy az amerikai nép másképp döntött, amit a divatvilág képtelen megemészteni. Az ismert amerikai márkák véd és dacszövetséget kötöttek, és kicsinyes bosszújukkal azóta is szívatják a harmadik Trumpnét: nem hajlandók öltöztetni az Egyesült Államok soron következő First Ladyjét. Melania így kénytelen a net-a-porter nevű internetes oldalról beszerezni ruháit... 

gallery-1451924994-hbz-melania-trump-embed-03.jpg

Tovább olvasom
2016\09\14 poormode 4 komment

Kerekded szépség: túlméretes, de belefér

Érdekes jelenségnek lehetett szemtanúja a múlt hétvégén az, aki – hozzám hasonlóan – közelről követi az olasz celebvilágot. A 2016-os Miss Italia szépségkirálynő választáson nemcsak a csontkollekciókat díjazták, hanem a bőven 44-es méret feletti lányokat is. Olyannyira, hogy az igencsak kerekded formákkal megáldott 22 éves, dél-olasz mérnökhallgató, Paola Torrente (már a név is beszédes!) egészen a döntőig jutott, és épphogy csak lemaradt a dobogó legfelső fokáról. Pedig nem rendelkezik az udvarhölgyek általánosan megszokott paramétereivel: 180 cm magasságához 46-os méret párosul.

Tovább olvasom
2016\04\20 poormode 34 komment

Beszóltak a szupermodellnek: ne mutogasd a lányod!

A Dolce&Gabbana reklámarca, Bianca Balti olasz szupermodell minden bizonnyal a közösségi média árnyoldalát tapasztalhatta meg az elmúlt napokban. Sok más édesanyához hasonlóan Balti is fotókat, kisvideókat tett közzé Instagramján, amint megünnepli kisebbik lánya „nagynapját”, azaz első születésnapját. A családi fotókat látva azonban sokan elkezdték fikázni az éppen 12 hónapos babát, amiért (állítólag) nem olyan szép, mint szupermodell anyja.
madre_figlia.jpg

Tovább olvasom
2016\04\17 poormode 1 komment

Katalin hercegné újabb divatkörútja

Katalin hercegné ezúttal Indiából és Bhutánból üzent a világnak: bár lehet, hogy bütykös a lába, repedezik a sarka, és kissé táskásak a szemei, az ízlésével továbbra sincsen semmi gond. A hercegné kifejezetten kellemes szetteket aggatott magára legutóbbi – negyedik – külföldi körútján, amikor is a hajdani brit birodalom egzotikus csücskeibe látogatott az egyre jobban kopaszodó férjével. De melyik volt a legstílusosabb összeállítása? 

p-0bafe471-223e-431e-a379-dbec8896b7b4.jpgA hercegi pár az indiai miniszterelnökkel

Tovább olvasom

Tarolnak az ikermodellek!

Érdekes látni, hogy egyre inkább uralják a divatvilágot a modell testvérpárok. Nyugalom, nem a csontig lerágott, Kardashian klánhoz tartozó Jenner testvérekről, vagy azok modell barátaikról (Gigi és Bella Hadid) lesz szó, hanem olyan modellpárokról, akik amellett, hogy édestestvérek, ráadásként ikrek is! Ilyenkor rögtön felvetődik a kérdés: ha ikrek, akkor tutibiztos együtt érvényesülnek, vagy talán mégsem?!

may_and_ruth_be_c77b1105518_resize.jpg

May és Ruth Bell, a Burberry divatkampány 2016-os arcai

Tovább olvasom

Haute Couture - nem csak a pillanat művészete?

A legutóbbi párizsi Haute Couture divathét után döbbentem rá arra, hogy egy-egy kreáció akár több száz óra kézimunka eredménye is lehet, sőt vannak olyan darabok, amelyeken a divatszakma több tucat „kézművese” (varrónők, hímzőnők, formatervezők) dolgozik egyszerre, több héten keresztül. Ez a számok nyelvén annyit jelent, hogy a szakik 3-4 héten keresztül csak egy-egy ruhadarabbal foglalkoznak napi 10-12 órában, ami, lássuk be, nem kis teljesítmény!

12674454_10156574233370253_2034246565_n.jpg

Tovább olvasom
2015\01\23 poormode 27 komment

Mikor lesz végre egy szabálytalan címlaplányunk?

Régóta nem jelentkeztem itt a blogon, persze ez nem jelenti azt, hogy ne követtem volna a divatvilág fejleményeit. A legutóbb teljesen véletlenül Farkas Franciskával, a Viktória - A zürichi expressz című svájci filmdráma főszereplőjével olvastam egy interjút. Ennek kapcsán ért a felismerés: láttatok már roma származású, vagy akárcsak egzotikus, szabálytalan vonású magyar lányokat a címlapokon?

large.jpg

Na mikor ?!

Tovább olvasom