Nem született szépségek

Az utóbbi időben arra lettem figyelmes, hogy rengeteg energiát fordít a divatipar a transznemű modellek népszerűsítésére. Címlapokon, nemzetközi kampányokban kapnak lehetőséget a bemutatkozásra, hogy bizonyíthassák, semmivel sem kevesebbek, mint a született nemükkel azonosuló pályatársaik. És valóban, irigylésre méltóan gyönyörű nőknek tűnnek, akikről nehéz elképzelni, hogy biológiailag férfinak teremtettek. De minek köszönhető hirtelen felkarolásuk?

valentina.jpg

Valentina Sampaio

A kézenfekvő magyarázat szerint a transznemű modellek új és érdekes kasztot képviselnek a divatvilágban. A küzdelem egyfajta megtestesítői ők, hiszen hosszas belső vívódás eredményeként mégiscsak megbirkóztak a tudattal, hogy képtelenek azonosulni természet adta nemi szerepükkel. És tettek is azért, hogy a megfelelő sziluettben újjászülessenek, sőt tökéletesebbnek hassanak az XX kromoszómával születetteknél.

apejic.jpg

Andreja Pejic

Az egyik legismertebb transznemű modell, akikről ma már igen nehéz elképzelni, hogy valaha is férfiként létezett, a bosznia-hercegovinai származású Andreja Pejic, aki 2010 körül bukkant fel a párizsi kifutókon. Érdekesség, hogy androgün megjelenésének köszönhetően mind a férfi, mind a női divatshowkban fellépett, majd 2014-ben döntött végleg úgy, hogy aláveti magát a nemátalakító procedúrának, és nőként folytatja – ahogyan azt régóta tervezte. Pejic egyébként az első transznemű modell, akit 2015-ben egy női kozmetikai márka arcának kértek fel.

leat.jpg

Lea T

Lea T pedig az első transznemű modell, akire egy teljes divatkampányt bíztak 2010-ben. A Givenchy vezető tervezője, Riccardo Tisci azért kérte fel évekkel korábban a brazil szépséget a kultikus francia márka reklámarcának, hogy hozzájáruljon nemátalakító műtétjének költségéhez. Leát ugyanis családja egyáltalán nem támogatta döntésében, így már a prostitúció gondolatát fontolgatta… Tisci ettől akarta megóvni múzsáját, aki végül azzal hálálta meg jótevőjét, hogy felvette immár hivatalos női keresztneve mellé mentora nevének kezdőbetűjét, így született meg Lea T.

01-french-vogue-cover-march-2017.jpg

Valentina Sampaio

Valentina Sampaio a másik nagy név, aki előtt ma térdre borul a divatvilág: a francia Vogue tette címlapra márciusi számában, ezzel is kifejezve, hogy a lap filozófiájába bőven belefér a transzneműség egyfajta új „beauty” kategóriaként való értelmezése. A Paris Vogue főszerkesztője egyenesen úgy véli, a transznemű modellek a végzet asszonyának új megtestesítői! Ezzel az érvvel mondjuk vitatkoznék, mert mégiscsak át- és szétoperált emberekről van szó… De az biztos, hogy Sampaio valóban gyönyörű; szépsége a fiatal Brooke Shieldset idézi. A brazil modell egyébként Palvin Barbara karrierjéhez hasonló pályafutást kíván magának, L’Oréal nagykövet szeretne lenni.

Mondjuk ezt a titulust már elhappolták előle, hiszen a 2017-es Golden Globe gálán mutatták be azt a L’Oréal reklámfilmet, melyben, láss csodát, egy másik transznemű modell, az amerikai Hari Nef mondja meg a tutit a francia termékekről Lara Stone, Blake Lively és Xiao Wen Yu színésznők társaságában. Számomra kissé bizarrul hat, hogy éppen a legférfiasabb transznemű modellt sikerült kiszemelnie a francia brandóriásnak egy nagyköveti szerepre, de valószínűleg a L’Oréal sem akart lemaradni a divatipar új trendjéről.

hari-nef-true-match.jpg

Hari Nef

Sajnos éppen ez utóbbi eset bizonyítja, mennyire idejemúlt a divatvilág gondolkodása. A különböző szereplők egymást túllihegve igyekeznek megfelelni az aktuális trendeknek, csak éppen butaság volna többet képzelni az egész jelenség mögé, mint múló divathóbortot. Egyenlőség? Elfogadás? Büszkeség? Ugyan már…

A kilencvenes évek elején a fiatal színes bőrű modelleket használták ki, ők számítottak éppen tabunak, a kétezres években a „kalácsképű” orosz modellek jelentették a főcsapást, majd jöttek a brazilok és így tovább. De mondjatok egy világraszóló karriert befutott fekete, szláv vagy dél-amerikai modellt huszonöt évvel Naomi Campbell, tizenöt évvel Natalia Vodianova vagy egy évtizeddel Gisele Bündchen felbukkanása után!

10-504.jpg

Andreja Pejic a nemátalakító műtét előtt

Az önazonosság hangsúlyozása, a sokféleség, ha tetszik másság felkarolása igenis fontos üzenetek, de ne legyünk naivak: a transzneműség a divatban inkább csak menő „hashtag”. Kérem a következőt!