PoorMode

divat+lélek

Kate Moss, az áldozati bárány

2014. január 28. 08:45 - poormode

Alexander McQueen kicsinálja Kate Mosst - legalábbis a legendás brit divatház legújabb mozgóképes tavaszi/nyári divatkampányában. Végignézhetjük azt, ahogy a Tilda Swintonra fazonírozott Moss előbb belép egy házba, majd nekivetkőzik, és végül annyira megijed saját tettétől, hogy a végső küzdelemben már egészen David Bowie-ra emlékeztetően torzul el az arca. És mindezt szemrehányóan teszi, mintha mi tehetnénk róla. Pedig nem is, hiszen szabad akartból cselekedett.

McQueen-Moss-2-Vogue-27Jan14-Steven%20Klein_b_1080x720.jpg

A négy és fél perces reklám sztorija ismerősnek tűnhet, ugyanis a jelenetsort Michael Powell 1960-ban rendezett Peeping Tom (magyarul Kamerales címen futó) pszicho-thriller inspirálta. Igaz, az eredeti filmben több tucat nőt gyilkoltak meg, itt pedig csak Moss volt a láthatáron, mint potenciális jelölt. A brit modell egyébként elég jól hozza az áldozati bárány szerepét, igaz maga az alakítás nem kíván nagy színészi kvalitásokat: először magabiztosan, majd ártatlanul és végül a brutalitástól megfagyva kell maga elé merednie. Ami viszont nagyon megkapó benne, hogy jól játszik az arcmimikájával, amit kiemel a fáradt kanárisárga parókája és bronzosan csillogó sminkje is.

A divatkampány természetesen nem merült ki a rövid jelenetsorban. Steven Klein rendező plakátokon is megörökítette Mosst, aki hozza is azt, amit elvárnak tőle. Kedvenc fotók egyébként az, amin a brit modell a saját magáról mintázott woodoo-babát tartja.

McQueen-Moss-5-Vogue-27Jan14-Steven-Klein_b_426x639.jpg

A fotók eszméletlenül jók, a színviláguk teljesen elüt attól a pasztell világtól, amelyhez az embert hozzászoktatták a nagyáruházak a tavaszi/nyári kollekcióra várva. Mert ugye Moss most először lett az Alexander McQueen divatház arca, annak ellenére, hogy évekig szoros barátságot ápolt a divatház néhai névadójával.

McQueen-Moss-1-Vogue-27Jan14-Steven%20Klein_b_1080x720.jpg

Mindenesetre a brit modell nem panaszkodhat arról, hogy ne kapna elég munkát a kora miatt vagy azért, mert a szintén nemzetközi modellkarrierre vágyó féltestvére, Lottie Moss letaszítaná a trónról. Egyelőre mást mutat a lenti képlet.

  Forrás: Telegraph, brit Vogue

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://poormode.blog.hu/api/trackback/id/tr45785712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása